Az első napokon fogalmam sem volt,mit is tegyek magammal...természetesen egész nap lennt voltam=) a sörényét fésülgettem-bár amilyen hosszú van egy egy éves csikónak-,a farkát befontam,sőt...még rá is ültem.Habár az akkori 20 kilómat azt hiszem bőven elbírta.

A hatalmas,zsenge,zöld fű oly csalogató volt Talizmán számára,hogy az sem izgata,mi történik körülötte.Életében először ült rajta valaki,de még a fülét is éppen hogy csak megmozgatta.Tehát nem voltam rá túl magy hatással.

Az első egy hét nem telt el mással,minthogy Tali legelt,és legelt,meg legelt;míg én csak simogattam,simogattam,és simogattam.

Aztán a család kezdte megunni a tétlenséget,és apukámmal elhatároztuk,hogy lovagolunk!Vagyishát...csak én lovagolok.Feltettünk egy kötőféket.Egy pokrócot,majd egy gyereket-azaz engem-,és elindult a "harc".Próbáltuk felkelteni a figyelmét,hogy 5-6,de legalább 1-2 lépést megtegyen,de teljesen felesleges volt,mert nem izgatta semmi a füvön kívül...De nem adtam fel!Törtem egy botot a fáról.És mint ahogy a lovardában tanultam,ütögetni kezdtem Talizmán farát.Felkapta a fejét,és elkezdett sétálni.Nagyon örültem magamnak!Megcsináltam!Én vagyok az első lovasa az első lovamnak!Leírhatatlan érzés volt.Bárcsak ne lettem volna olyan nagyra vágyó...miért nem elég nekem soha az,ami van?!Természetesen nem volt elég a séta...tovább ütögettem a farát,és Tali ügetni kezdett,majd egy pillanat alatt vágtatni.Kész is volt a baj.Pokróccal a lábam között a földön feküdtem,a ló pedig pár méterre tőlem...valyon mit csinált?Na valyon mit?Csak nem legelt?...-Én nem tudom,éheztették-e ezt a lovat,de gyanúsan sokat evett-szóval az első lovamon,meg volt az első esésem is.Egy ideig nem próbálkoztam újabb lovaglási kísérlettel:D

A napok ismét kezdtek a rendes méretükre vissza állni.Eddig pár órásnak tűnt egy nap,de már néha-néha 4-5 órásnak is éreztem őket.Eljött az első terep ideje.Persze nem lóháton,hanem ló mellett.A fácánok,az őzek,a nyulak,rókák,kutyák,birkák,mint az istálló környékén kóboroltak.Közelebbről is meg kellett ismernie őket.És addig se legelt...

A közelben felrepült egy fácán!Nekünk embereknek ez egy teljesen normális dolog,de azért egy egy éves csikónak,aki világ életében városi ló volt,nem a legmegnyugtatóbb egy rikoltózó,repülő izé.Talizmán ilyedten tépte ki a szárat apa kezéből,és vad vágátba kezdett a Gaja partján.Mind ketten megilyedtünk apával.Mi lesz,ha nem jön vissza?Ha többet nem látom?Még nem tudja hol lakik!Nem találna vissza!És Talkó csak vágtatott,vágatott...míg a végén már nem is Talizmán volt,hanem csak egy pici pont.Utána indultunk.Mit tehettünk volna?De nagyon megynugodtam,mikor könnyes szemekkel ismét felnéztem.Mert a kis pont,egyre nagyobb lett.Míg végül kialakult belőle egy Talizmán.Az én Talizmánom!Kiabálni kezdtem neki,mire ő válaszként vissza nyihogott.S megállt előttünk.Szőre csapzott volt,farka az izgalomtúl magasan tűzve volt.Apa lassan elindult.Tettét kommentálta:

-Ezt egy filmben láttam.Gyere!

Sajnos nem láttam az arcomat,de tudom magamról milyen értetlenül tudok nézni.Hát most még a szokásosnál is értelmetlenebbül néztem."Végre vissza jött,most meg haggyam itt?!Hülye agyok én?!" De végülis engedelmeskedtem,és elindultam Apu után.Vissza-vissza nézve,mi történik mögöttem.Igen meglepődtem,mikor hátra pillantottam,mivel szorosan a sarkamban loholt egy csikó.2-3 méternél messzebb nem ment el tőlem.Csodálatos érzés volt!

Az első hónapok,a terep megszokásával teltek el